A Pagony játékkínálata két szuper társassal bővült! Fejleszd a beszédkészségedet és az érzelmi intelligenciádat Boribonnal, és mesélj, számolj, gongolkozz és nevess sokat Maszattal! Ismerd meg a társasokat ebből a cikkből!
Akik játszottak már valaha a Pagony Kiadó saját játékaival, azok tapasztalhatták, hogy egy doboz játék, legyen az kártya vagy társas, általában több szabályt is tartalmaz. Éppen ezért jól kiaknázhatóak. Főszereplői jellemzően pagonyos mesehősök, így a legújabb társasokban is. Most Boribon, Maszat és újra a Kuflik lesznek a játszótársaink.
A Boribon, hogy vagy?című kártya egy beszélgetős játék, amely elsősorban az érzelmi intelligencia fejlesztésére szolgál, és a 2-6 éves korosztályt célozza meg. Ennek a játéknak a segítségével azokat a gyerekeket is szóra bírhatjuk, akik kicsit nehézkesebben mesélnek a velük történt dolgokról, és nehezebben fejezik ki az érzéseiket. Borbon és Annipanni segítségével nevén nevezhetők az érzelmek, a hétköznapi cselekvések, de minden bizonnyal a nagy dumások is jól szórakoznak majd vele.
A játék egyik verziójában az arcocska kártyákkal játszva, mimikával kell leutánoznunk a kártyánkon található hangulatokat úgy, hogy a többiek felismerjék. Ezt egy memória játék belekeverésével is tovább bolondíthatjuk.
A második játék párokra fókuszál. Az egyik játékos húz egy mesekártyát, és választ hozzá egy arcocskakártyát. Elmeséli, hogy mi történik a kártyán, majd hozzáfűzi, hogy mit érez közben Boribon. Ezután a másik játékos keres a kívánságkártyák között egy olyat, amivel ki tudja egészíteni a történetet. És hogy mindig jó legyen a vége, keres hozzá egy olyan arckártyát is, ami kifejezi a történet sikerességét. Nem kell nagyon bonyolult dolgokra gondolni.
A harmadik játékot az apukák és az anyukák fogják szeretni a legjobban, mert ez az a variáció, ami nem szól másról, mint az érzelmek kibeszéléséről történéseket és kívánságokat ábrázoló kártyák segítségével. Arról például, hogy mi történt az oviban, miért veszett össze a gyermek a kis barátjával, miért volt mérges az óvónéni, vagy egy-egy kép kapcsán olyan dolgok is megfogalmazódhatnak, amit amúgy nem is gondolnánk. Mindezt Marék Veronika kedves rajzai segítségével, "barátok között" lehet kibeszélni.
AMaszat Trió komplex fejlesztő játéknak készült, és a 3-6 évesek, vagyis az óvodások alapképességeire koncentrál.
Agócs Írisz illusztrátor kedvelőit biztos, hogy megörvendezteti ez a pakli, hiszen cuki lapokkal játszhatunk, például számolósat. A Miből mennyit? játék színekkel és számokkal operál. Vannak kártyák számokkal, és vannak különböző tárgyakkal ellátott számolókártyák. Minden kártyának saját színe van. Ezekből a kártyákból kell egy adott számkártya összegét kirakni. A játék segít megismerkedni a számokkal, és a legegyszerűbb alapművelettel, az összeadással, a színek felismerésével összekombinálva.
Az én kedvencem a Mire hasonlít? verzió. Tárgykártyák és mesekártyák összefüggéseit keresik a játékosok. Lerakunk egy szituációt bemutató lapot, amivel valahogy kapcsolatba kell hoznunk egy tárgykártyát, megmagyarázva, hogy miért kapcsolódik egymáshoz a két lap. Például egy olyan képhez, amin autós pizsibe öltözködik Maszat, nyugodtan rendelhetünk mondjuk egy vonatos tárgykártyát, hiszen mindkettőn jármű van. A vonatos tárgykártyához pedig jöhet a következő mesekártya, ami a vonattal kapcsolatba hozható.Nincs tehát más dolgunk, mint megmagyarázni, hogy mi a kapcsolat a két kép között.
A harmadik maszatos játék a Maszat mesél, amely négy lapból álló történetek összegyűjtéséből áll. Az győz, akinek a legtöbb történetet sikerül összegyűjtenie, és mielőbb megszabadul a kártyáitól.
Egy igazi nyári, családi programmal készülünk nektek június 1-én a Dürer Kertben. A Pagonyfeszten 10-14 óráig várunk benneteket változatos programokkal, koncerttel, színházzal, könyv- és társasjáték újdonságokkal, kézműves foglakozással és még sok minden mással, amiben egész biztosan örömötöket lelitek majd. tovább...
Mint már évek óta mindig, ennek a tanévnek a végén is szeretnénk segíteni az óvodapedagógusokat, általános és középiskolai tanárokat, könyvtárosokat, hogy megtalálják a csoportjuk, osztályuk, illetve egyes diákjaik számára azokat a könyveket, amelyekkel megjutalmazhatják őket.Vagy éppen amellyel, osztálykönyvek rendelése esetén, megalapozhatják a következő tanév munkájának egy részét.Olvass tovább! tovább...
Idén is két boltunk programszobáiban táborozhattok majd: a Bartók Pagonyban és a Zuglói Pagonyban. Különféle érdekes és izgalmas tematikus táborokkal várjuk a gyerekeket, hogy élményekben gazdag, feledhetetlen nyarat töltsenek el velünk! Nálunk találkozhatnak Ruminivel, legózhatnak, társasjátékozhatnak, filmet forgathatnak, alkothatnak vagy elrepülhetnek a mesék és a múzeumok világába is.Olvass tovább, tudj meg mindent! tovább...
Különleges díjjal gazdagodott a Pagony könyvesbolthálózata: az első magyarországi Visa – Boltok Boltja megmérettetésen a Bartók Pagony első helyezést ért el. Azért különösen fontos ez az elismerés a Pagony számára, mert a díjakat a vásárlói élmény és elégedettség alapján kapták meg az üzletek. Ezzel a Kiadó kapott egy erős visszajelzést arról, hogy sikerült elérni azt, ami a bolthálózat indításával célként kitűzött maga elé: a Pagony könyvesboltokba betérni kiemelkedő kulturális és közösségi élmény. tovább...
Tudjuk, hogy közhelyes, de őszintén, egy igazi könyvmoly számára van pihentetőbb annál, mint amikor egy vízparti fa árnyékában hűsölhet a kedvenc könyvével? Ugye, hogy nincs! Mutatunk egy csomó könyvet, ami a nyáron nem maradhat le az olvasmánylistádról! tovább...
Abban, hogy rengeteg szuper ovis könyvet tudunk ajánlani, az a legjobb, hogy te kiválaszthatod pontosan azokat, amik testreszabottan nektek íródtak! Te tudod a legjobban, hogy a gyerkőcödnek milyen a temperamentuma, mit szeret igazán, és mi az, amitől fejvesztve menekül. Böngészd át a csupaovis, csupakönyves szemlénket, és gyűjtsd össze az igazán nektek való mesekönyveket a vidám óvodás évekért! tovább...
Kattints a cikkre, és derítsd ki melyik könyveket érdemes beletenni december 6-án a kis csizmákba! Rendeld meg a 10 legjobb mikulásajándékot kedvezménnyel! tovább...
Mi sem bizonyítja jobban, hogy Berg Judit remek szerző, mint hogy még a mellékszereplői is külön sorozatot érdemelnek. Az évek folyamán annyi izgalmas és érdekes dolog történt a Maszat sorozatból ismert Sárival, hogy szerző és Agócs Írisz, - sok más könyvünk mellett - a Maszat-kötetek illusztrátora úgy döntöttek, róla is érdemes lenne mesélni a bölcsis-ovis korosztálynak. Ismerd meg a szerzőpáros legújabb, a kicsik hétköznapjait és sajátos problémáit feldolgozó sorozatát, mely már nem csak négy könyvet, de egy ovisoknak szóló társasjátékot is tartalmaz! tovább...
Úgy érzed, elveszel a sok, jobbnál jobb Abszolút könyv között? Egy szuper könyvet szeretnél a kiskamaszodnak, de megnehezíti a dolgodat a bőség zavara? Segítünk, hogy megtaláld a tökéletes regényt! Olvass tovább! tovább...